Koto

A koto mintegy 1200 éve, Kína közvetítésével jelent meg Japánban, de eredetileg a nyugati világból származik. Ez a földön fekvő pengetős hangszer kicsit kevesebb, mint két méter hosszú, és némileg hasonlít a citerához. A Heian-korban az eredeti öt-hat húrt már tizenháromra növelték, majd később sokféleképpen fejlesztették és módosították a hangszert.

Shakuhachi

A sakuhacsi, a jellegzetes bambuszfurulya és a VI. században került Japánba Indiából. Indiában még öt ujj-hely (lyuk) volt rajta, de Kínában ezek száma már hatra emelkedett. Ezután még egy lyukkal szaporodott Japánban, miközben a hangszer meg is hosszabbodott. Japán egyik vezető hangszerévé vált az évszázadok során.

Shamisen

A samiszen egy háromhúros, pengetős hangszer és leginkább egy meghosszabbított bendzsóhoz hasonlít. Valószínűleg Kínából származik, és először a XVI. század közepén jelent meg Japánban. Az Edo-korszak legelterjedtebb és legjellegzetesebb hangszere volt. Még manapság is használják a bunraku és a kabuki színházakban. A magas színvonalú játék a samiszenen az egyik alapkövetelmény a gésaképzés és gésává válás során.

Wadaiko

A vadaiko a legrégebbi japán hangszer, eredetileg üreges fahasáb volt, melyet ritmikusan ütögettek. Később állatbőrt húztak a fahasábra és így nyerte el modern formáját. A japán dob elkészítése évezredek során tökéletesedett, s ma leginkább a taiko dobok formájában ismert. A taiko csoportos dobstílust is jelent, amely viszonylag fiatal művészeti ágnak számít Japánban, ugyanakkor rendkívül népszerű.

/Forrás: terebess.hu/