A japánkert (kandzsi: 日本庭園, nihon teien) hagyományos japán stílusban készült kert, melyet magánkertekben, nyilvános parkokban vagy buddhista templomok mellett, illetve történelmileg jelentős helyeken (például várak mellett) alakítanak ki. A leghíresebb japánkertek nagyrészt sziklakertek (kareszanszui). A kerteknek a japán teaszertartáshoz kötődően kialakult változata a vidékies egyszerűségű teakert.

Egy tipikus japánkertben rendszerint megtalálhatók ezek az elemek, vagy az őket jelképező dolgok:

• víz
• sziget
• a szigetre vezető híd
• lámpás, leggyakrabban kőből
• teaház vagy kerti pavilon

A japánkertek fajtái:

• „Tókertek”, melyeket leginkább csónakból lehet megtekinteni
• „Üldögélőkertek”, melyek szépsége a verandáról vagy ablakból nézve érvényesül
• „Teakertek”, melyeket a teaszertartásra szolgáló házikóba vezető úton lehet megcsodálni
• „Sétakertek”, melyet a kerten végigvezető útról lehet megtekinteni

A kareszanszui (vagy kareszendzui, koszanszui, koszenszui 枯山水: „száraz táj”) stílus a zen templomokból ered. Ezekben a kertekben kevés a növény és nincs víz, de kavicsok vagy hullámosra gereblyézett homok segítségével felidézik a víz hangulatát. A stílusra jellemzőek az érdekes alakjukért vagy mintázatukért választott sziklák, a moha, és az alacsony növésű bokrok. Egy híres sziklakert például a kiotói Rjóan-dzsi templom kertje.

Egyes kertekbe Japán különböző részeiből hozattak díszítőköveket. A kertekben gyakori növény a bambusz és a vele rokon növényfajták, az örökzöldek – köztük a japán feketefenyő –, valamint lombhullató fák, például a juhar, illetve a páfrányok és mohák.

A sakkei (借景, „kölcsönzött tájelem”) módszer arra utal, amikor a kert rajta kívül álló elemekkel (például hegyek, épületek) alkot művészi kompozíciót. Ilyenkor egy középső elem – gyakran gondosan ápolt növényzet – zárja ki a közbetolakodó elemeket és foglalja keretbe a bemutatni kívánt látványt.

Magyarországon a Budapesti Állatkertben található egy japánkert.

Bár a japánkert kifejezés hallatán leggyakrabban békés, gyönyörű helyekre gondolunk, melyek kikapcsolódást jelentenek a mindennapi életből, japánkerteket más céllal is terveznek. A legtöbb kert csendes elmélkedésre bátorítja a látogatót, de némelyiket ritka növényfajok vagy érdekes formájú kövek bemutatására hozták létre.

A sétakertekben (kaijú-siki) a látogatónak végig kell sétálnia a kerten, hogy teljes mértékben élvezhesse szépségét. Előre megtervezett út viszi végig a sétálókat a kert minden egyes részén. Egyes helyeken egyenetlenre tervezik a talajt, hogy az embernek a lába elé kelljen néznie, és amikor újra felnéz, szép dísz vagy látvány ötlik a szemébe – ezt a tervezésmódot hívják „az elrejtés és megmutatás elvének”, és célja a látogató felvidítása.

A köveknek a japán legendák szerint lelkük van, ezért tisztelettel kell bánni velük. Kövekből alakítják ki a kertek ösvényeit és hidait. Kövek jelképezik a hegyeket is, ahol igazi hegyek nincsenek. Mindig páratlan számú követ helyeznek el egy csoportban, leggyakrabban háromszög alakzatban.

A vízforrásnak a japánkertben a természet részének kell tűnnie, ezért a hagyományos japánkertekben nincs szökőkút. A patakokat kanyargósra tervezik, hogy természetesnek és nyugalmat árasztónak tűnjön. A lámpást gyakran a víz mellé helyezik, hogy együtt jelképezzék a jint és a jangot, a tűz és víz hagyományosan férfias, illetve nőies jellegét.

Egyes kertekben száraz tó- vagy patakmederrel, esetleg kövekkel kiképzett „vízeséssel” képviseltetik a vizet. Ennek nem csak az lehet az oka, hogy ott a valódi víz használata valamilyen akadályba ütközik, hanem ha filozofikus igényű, meditálókert létrehozása az elsődleges cél, akkor esetleg szimbólumokkal helyettesítik a vizet. Ilyenkor kavicsok jelentik a vizet, kavics- vagy homoktertítés jelenti a víztükröt, amelybe a víz hullámzását érzékeltető vonalakat húznak.

A harmadik fontos elem egy japánkertben a zöld növényzet. A hagyományos kertekben kevés a szín, ezért kevés virágot ültetnek; a színes virágokat gyakran a bejárat közelében helyezik el. Egyes növények, például a juhar, más-más évszakokban más-más színt adnak a kertnek.

A Japánon kívül létrehozott kertekben többnyire igyekeznek Japánban honos növényeket használni, de van, hogy az eltérő éghajlat miatt csak más fajta alkalmazható.

A japánkerttel összefüggő szavak és kifejezések

csaniva = teakert

genkanniva = belépőkert

gjó = szabadabb

hiraniva = sík vidéki kert

ikebana = japán virágrendezés

kaijúsiki = körbejárható kert

kakehi = bambuszfolyóka

kakine = a kertrészeket elválasztó belső kerítés

kareszanszui = kőkert

keiszeki = magános kő

niva = kert

nobedan = főút, „kőösvény”

rin = növény

rinszen = tájkert

rodzsiniva = közlekedőkert

szen = forrás

sakkei = „kölcsönzött tájkép”; egy már létező, szép tájkép felhasználása, „beépítése” a kertbe

sin = igazi, igazság, szellem, becsület

sinden-dzukuri = a heian-korszak stílusában épült palota

suniva = főkert

szó = vázlatos

szoe = kísérő, követő ág

tó = kődísz

tobiisi = lépőkő

tóró = kerti lámpa

cuki-jama = hegyvidéki kert

cukubai = kő kézmosó

uraniva = gazdasági kert